Mesélő Szer. Szept. 23, 2009 6:28 pm
A világ legnagyobb még álló városában játszódik a történet. A neve Ezüst város. Több okból is nevezhető így, egyrészt a város fémépületei a napfényben ezüstösen szikráznak, másrészt pedig a vezető osztály gazdasági jólétére mutat rá. A legnagyobb forgalmat ezüsttel bonyolítják le, amit a várost körülvevő nemesfémbányákból hoznak a felszínre.
Ezüst város egy hatalmas területen foglal helyet. Egyik oldalról a tenger határolja, bár még sok szigeten is elnyúlnak a város részei. Főleg a nemesek magánbirtokai ezek a szigetek. A központ a szárazföldi részen álló palota, ami a tengerhez a legközelebb esik. A parton több száz kilométer hosszan épültek a gazdag negyed ezüstös fémépületei, felhőkarcolói. Ahogy egyre jobban közeledünk a várost a másik oldalról határoló hegységek felé az épületek kisebbek, szerényebbek lesznek, de továbbra is jólétről árulkodnak. Az utcák tiszták, az emberek a legújabb járművekkel közlekednek, vagy éppen lóháton, amit csak a leggazdagabbak engedhetnek meg maguknak, ritkaságuk miatt. Több kilométerrel beljebb a hegység felé a várost egy 10 méter vastag és magas acél fal határolja. A falban 100 méterenként egy-egy kapu van elhelyezve, amit ritkán nyitnak ki, és állandóan őrök felügyelik mindet. A fal tetején is sok helyen vannak megfigyelő tornyok, hogy még időben kiszúrják a túloldalon élők lázadásait.
A fal másik oldalán éles ellentétben állnak a tengerparttal. A gettóban romos, piszkos házak, szűk sikátorok, szeméttel teli utcák vannak. A két területet elhatároló fal tele van firkákkal, az utcákon részegek és hajléktalanok fetrengenek halomban. A házak többnyire legfeljebb 2-3 emeletesek, ezekben több család is él egymással békében, vagy vitákban, de boldogok, hogy van tető a fejük felett. Azok a legszerencsésebbek, akiknek az egyik- másik családtagjuk munkát tudott vállalni a bányákban, így valamennyi pénzt tudnak keresni, viszont rettegnek, hogy kirabolják őket. Hatalmas a munkanélküliség és a szegénység. A bányákban dolgozók sincsenek biztonságban a gyakori földrengések miatt, amik rengeteg bányász életét követelték. Sokan a hadseregben próbálnak szerencsét. A gazdag részből sokszor küldenek át kiképzőtiszteket, akik, ha összegyűjtenek pár fejlődőképes újoncot a kis csapattal átmennek a gazdag negyedbe. Ezek az ifjak boldogok, mivel a nyomorból kiemelték őket, bár többnyire a harcoknak ők az első áldozataik is. Akik nem tudnak munkát vállalni így, azok vagy az utcákon végzik, vagy fekete munkát vállalnak, ami többnyire gyilkolást takar. Vannak akik maguktól kényszerülnek ölésre, lopásra, betörésre, hogy túléljék. A felnőttek gyakori lázadásai miatt inkább fiatalok élnek itt, árván marad gyerekek, vagy gondoskodásra szoruló idősek. Számukra a jövő legtöbbször csak a holnapot jelenti, de még az sem biztos soha.